2010. április 29., csütörtök

Harmadik LAPSI Csapat találkozó

Az ülés résztvevői. Képek: HUNAGI fotógyűjtemény, 2010




A mai (3.) LAPSI találkozón meghallgattuk dr.Kovács A Tamás beszámolóját a torinói LAPSI projekt nyitótalálkozóról és kísérő rendezvényéről.
A jelenlévők (EKK, KAT Ügyvédi Iroda, Neumann-Ház NPKft, MATISZ,  HUNAGI) egyetértettek azzal a javaslattal, hogy dr.Kovács A Tamás úr legyen a HUNAGI LAPSI Csapat helyettes vezetője. A távol lévő csapattagok (FVM FTF, FÖMI)  egyetértését és/vagy észrevételeit körlevélben kértük meg.
A jelenlévők újólag megerősítették a február 18-án a LAPSI feladatcsoportok munkájához való magyar oldali hozzájárulásokban vállalt közreműködésüket. Vállalások összefoglalója a február 18-i bejegyzésében olvasható.
További hasznos linkek 
LAPSI projekt honlapja: www.lapsi-project.eu  
Bárki, különösen a HUNAGI LAPSI Csapattag számára ajánlott követése, használata.
ePSI Portal:  http://www.epsiplatform.eu/ (ide térségi levelezőként  módom van beküldeni/továbbítan  rövid híranyagokat eseményekről, eredményekről, linkkel hivatkozva nyilvánosan és angol nyelven hozzáférhető hazai események honlapjára, szakanyagi összefoglalókra, rendezvénykötetre vagy egyéb dokumentumra).
A LAPSI honlapján a konzorciumi tagok által létrehozott LAPSI weboldalakra mutató linkek között a mai napon a LAPSIHU egyelőre elsőként szerepel!

2010. április 22., csütörtök

3. HUNAGI LAPSI Csapattalálkozó a MeH Elektronikuskormányzat Központban

Headquarters of the eGovCentre of the Prime Ministers Office, venue of the 3rd HUNAGI LAPSI Team Meeting
A HUNAGI LAPSI csapata 2010 április 29-én csütörtök reggel tartja soron következő ülését a Miniszterelnöki Hivatal EKK szervezeténél. Az időpont és a helyszín kiválasztását egy kétnapos internetes egyeztetés előzte meg.


A napirend : 
1) Dr. Kovács A. Tamás beszámolója a torinói LAPSI projektnyitó találkozó és kapcsolódó  eseményeiről
2) A LAPSI projekt Konzorciumi Megállapodás (egyfajta SZMSZ)  (RFG és KAT) 
Az aláírt pályázati dokumentumokat (támogatási szerződést és a konzorciumi megállapodást) valamint a pénzügyi eljárást tartalmazó háttéranyagot a LAPSI csapattagok a mai napon megkapták.
A találkozó célja elsődlegesen a tájékoztatás és értelmezés lesz. Ugyanakkor megkezdődik a felkészülés időszaka, melyben a LAPSI munkacsoportok munkaterve számára a magyar oldali  hozzájárulások kerülnek megfogalmazásra. 

A LAPSI WG2 és WG6 munkacsoportok műhelyei Leuvenben ősszel


Christiana Sappa koordinátor mai üzenete:
This short message is to inform you that two LAPSI thematic seminars will be held in 
Leuven on October the 7th and the 8th.
One thematic seminar will be on Constitutional, Human Rights and Environmental Perspectives. One thematic seminar will be on Privacy Aspects of PSI between Private and Public law."

Brit Információbiztosi Iroda döntése az egyetemi kutatók adatainak hozzáférhetőségéről.

Az egyik LAPSI konzorciumi tag  figyelemfelhívása egy brit határozatról, amely hároméves jogvita végére tett pontot.
"In a landmark ruling, the UK's Information Commissioner's Office has decided that researchers at a university must make all their data available to the public. The decision follows from a three-year battle by mathematician Douglas J. Keenan, who wants the data to do his own analysis on it..." Részletek:
http://yro.slashdot.org/story/10/04/21/2156215/UK-University

2010. április 16., péntek

Elektronikuskormányzati szakértői álláshely Dél-Koreában





Announcement for the LAPSI Consortium members by Paul F. Uhlir, J.D.. Director, NRC Board on Research Data and Information, and IAP Program on Digital Knowledge Resources and Infrastructure in Developing Countries (The National Academies, Washington DC, USA) 
A mai felhívás alapján lehetőség nyílik egy 3 hónapos szakértői munkavégzésre Dél-Koreában. Érdelődók a HUNAGI közvetítését kérjék. Versenyképes nemzetközi szakértői gyakorlat és tapasztalat kívánatos tudásmenedzsment és elektronikuskormányzati területen.Angol nyelvű CV szükséges.

2010. április 15., csütörtök

OKCon - Open Knowledge Conference in London - 24 April, 2010


Cristiana Sappa (LAPSI koordinátor) írja mai postájában a LAPSI konzorciumi tagoknak:
"Dear All,
Please find here below some information concerning the OKCon which will be held in London on April 24th.
The program looks very interesting!
Kind Regards,
Cristiana
---
Hi,
A quick reminder that this year's Open Knowledge Conference (OKCon) is
taking place in London on 24th April 2010 - in 10 days time! There are
still tickets left - and you can register at the following link:
  http://www.okfn.org/okcon/register/
Speakers and sessions include:
  * 'State of the Nation' Keynotes:
     - Matthias Schindler, Wikimedia (Germany) on 'Bibliographic Data
and the Public Domain'
     - Glyn Moody, on the 'Post-Analogue World'
     - Peter Murray-Rust, on 'Recent Developments in Open Science'
     - Chris Taggart, on 'Open Local Government Data'
     - Sören Auer, on 'Linked Open Data'
     - Jordan Hatcher, on 'Open Licensing for Data'
  * Ideas and Culture with talks on analyzing 'Dickens Letters' and
'Making the Physical from the Digital'
  * Open Bibliographic Information with talks on 'The Itinerant Poetry
Library' and the 'Journal Commons'
  * Community Driven Research with talks on 'Climate data' and 'Open
Archaeology'
  * Civic Information with talks on 'Using Open Government Data to
Profile Politicians' and the 'Straight Choice'
  * Open Government Data and PSI in the EU which looks at the current
state of play in France, Norway, Germany, the UK and elsewhere
  * Tools with talks on 'Large-scale data handling and revisioning'
with the Genome, Ontowiki, CKAN and more
  * Open Data and the Semantic Web with talks about South Korean
DBPedia and Thesaurus Management Tool ‘Pool Party’
  * Open Data in International Development including talks from
PublishWhatYouFund and on OpenStreetMap in Haiti
Further details are available at:
  http://blog.okfn.org/2010/04/14/okcon-2010-nearly-here-24th-april-2010-in-london/
  http://www.okfn.org/okcon/programme

More information:
  * Main conference page: http://www.okfn.org/okcon/
  * FAQ: http://www.okfn.org/okcon/faq
If you have any questions please email Sara Wingate-Gray at sara.gray@okfn.org.
We look forward to seeing people there!
All the best,
--
Jonathan Gray
Community Coordinator
The Open Knowledge Foundation
http://blog.okfn.org
http://twitter.com/jwyg
http://identi.ca/jwyg_________________________________
euopendata mailing list
euopendata@lists.okfn.org
http://lists.okfn.org/mailman/listinfo/euopendata "

2010. április 14., szerda

LAPSI konzorciumi munkatervi anyag végső észrevételezése

A LAPSI konzorciumi munkatervi anyagot észrevételezésre tegnap megkapott minden HUNAGI LAPSI Csapattag. HUNAGI a beérkezett észrevételek továbbítására legkésőbb április 18-ig van módja.

A LAPSI projekt internetes nyílvános vitafóruma

Mai postánkból. Cristiana Sappa projektkoordinátor írja:
Welcome on this LAPSI public mailing list: lapsi@server-nexa.polito.it

Hamarosan beindul a már fejlesztés alatt álló LAPSI projekt honlap is:
www.lapsi-project.eu

2010. április 11., vasárnap

HUNAGI LAPSI Csapat képviselőjének beszámolója a projekt torinói nyitóértekezletéről


 Dr. Kovács A. Tamás tartalmas beszámolót küldött április 9-i levelében a LAPSI találkozóról:
"Az első nap gyakorlatilag a projekt kick-off eseménye volt, amelyen nemcsak a konzorciumi tagok képviselői, de egyes magasszintű szakmai támogatók, és az Európai Bizottság képviselői is részt vettek. Bemutatásra került a projekt: annak célkitűzései, története. Részletesen szó esett arról, hogy az egyes érintettek milyen várakozásokkal tekintenek a projekt elé, milyen esetleges javaslatokkal kívánnak élni a projekt megvalósítását illetően.
A beszélgetések alapján a projekt nagy lehetőség mind a tagállamok, mind a Bizottság számára, hogy a közszféra adatainak további felhasználása terén Európa jövőjét alakítsák. A projekt kiváló eszköz a tagállami tapasztalatok összegyűjtésére, megvitatására, a tanulságok leszűrésére. A következő időszakban a Bizottság az PSI irányelv felülvizsgálatát folytatja majd le, amelyhez a projekttől fontos inputokat vár. Fontos hozadék lehet így a 6 kiemelt részterületen konkrét ajánlások  megfogalmazása, amelyet a felülvizsgálat során a Bizottság szakértői javaslatként vehet figyelembe. A projekt ezen túl kiváló lehetőség a tagállamokban kialakult best practice-ek megismerésére, a felmerült ötletek megvitatására. A hivatalos workshop mellett a szünetekben is zajlott a szakmai kapcsolatfelvétel, az ötletek és tapasztalatok megvitatása.
A projektben részt vevő szervezetek a következő években számos eszközzel kívánják megvalósítani e célokat. A formális rendezvényeken (konferenciákon, workshopokon) túl a projekt önálló honlapot kap, és ezen túl is számos eszköz (hírlevél, wiki, virtuális workshopok) áll majd rendelkezésre a folyamatos munka és információáramlás érdekében. Az egyik formális egyeztetésnek elképzelhető, hogy Budapest ad majd otthon.
A második napon az ún. EVPSI (Extracting Value From Public Sector Information - Legal Framework and Regional Policies) projekt első workshopjára került sor. Ennek keretében a projekt általános bemutatásán túl sor került több tagállam gyakorlati tapasztalatainak: sikereinek, problémáinak ismertetésére. Kiemelt figyelmet kapott a házigazda Olaszország szemszöge: a délutáni előadások elsődlegesen az olasz gyakorlat bemutatására irányultak.
A harmadik nap délelőttjén az egyes munkacsoportok ültek össze első ízben, és már munkacsoportok szintjén esett szó a projekthez kapcsolódó elképzelésekről, tervekről.  
Az előadások diái egyébként az ígéretek szerint elérhetővé tételre kerülnek majd, így ezeket nem kértem el külön-külön – de egyelőre nem láttam értesítést arról, hogy ezek hová kerültek feltöltésre.
Csatolva küldöm a jegyzeteimet is, amit a konferencia közben készítettem - egyelőre szerkesztetlen formában. Ebben szerepel pár adminisztratív információ is, ami a projekt technikai részéhez tartozik.
Remélem, hogy a fenti részletesebb beszámoló jó alapanyag lesz a HUNAGI Napló számára is; igyekeztem kicsit részletesebb lenni ennek érdekében. ..
Egyúttal szeretném megköszönni a lehetőséget. Igyekeztem a szüneteket is kihasználni szakmai kapcsolatfelvételre, és azoknak a kérdéseknek a tisztázására, amelyek a PSI irányelv hazai átültetésének felülvizsgálata során a best practice elemzés során megfogalmazódtak bennem. Ha sort kerítünk arra a workshopra, amiről beszéltünk (a hazai implementáció felülvizsgálatának tapasztalatai, eredményei, javaslatai, amit tavaly tavasz óta végeztünk a MEH EKK megbízásából, a Neumannon keresztül), akkor a best practice részben ezeket is igyekszem majd beépíteni. Ezt egyébként – ha minden érintettnek megfelelő – akár jövő héten szívesen megtartom, egyúttal szóban beszámolva részletesen a konferenciáról is."
A találkozó hivatalos képei itt találhatók: http://www.flickr.com/photos/jcdm/sets/72157623690761706/
Felhasználásuk a Creative commons szabályai szerint a forrásra hívatkozással lehetséges.

About the LAPSI project

LAPSI is a project in the FP7 program of the European Union.
Legal Aspects of the Public Sector Information and Re-use.
Timespan: 30 months. Participants: 20 institutions and organistions. Coordinator: University of Torino.
Kick-off Meeting: Torino, 26-28 March, 2010

Role of HUNAGI in the LAPSI Project

HUNAGI contribution is related mainly to the Geographic Information which are produced, maintained and used in land management, including surveying, mapping, cadastre and land registration, remote sensing and serviced by relevant spatial data infrastructures. From a national economic point of view, the uniform land registration system operating in Hungary is one of the most important databases of the country. This system allows to obtain over the time updated legal and geometric data, as well as other information (e.g. on ownership, land uses, mortgages, etc.). The cadastral maps integrated into the uniform land registration system show spatial relations and references of rights, facts and other information appearing on the property sheets, serving as a basis of engineering planning for the national economy. The national spatial data infrastructure can be built on this uniform, authorized and public land registration system, in small partial modules, following the EU INSPIRE Directive. HUNAGI will participate to all Working Groups and actively take part to Working Groups 01, 03 and 04. It also makes its facilities available to host one of the thematic network seminars or conferences.

About the HUNAGI Team of the LAPSI Project

Team members:
Piroska Zalaba (FvM FTF www.fvm.hu), dr. Szabolcs Mihály (FÖMI www.fomi.hu), dr.József Mlinarics (MATISZ www.matisz.hu), Ferenc Hargitai (MATISZ www.matisz.hu), István Sponga (Neumann-Ház Nonprofit Kft www.neumann-haz.hu), Dr. Tamás A. Kovács (Dr. Kovács A. Tamás Ügyvédi Iroda www.kovacsatamasiroda.hu), Dr. Gábor Remetey-Fülöpp, Team leader (HUNAGI www.hunagi.hu)

Observers/supporters:
Barkóczi Zsolt (HUNAGI www.hunagi.hu), Tóth Sándor (FVM FTF www.fvm.hu)
Klóser Anikó (Meh EKK www.ekk.meh.gov.hu), dr. Marosán Andrea (MeH EKK), dr. Csiszér Gábor (MeH EKK)
Temporal replacements: Éva Harbula for Dr. Szabolcs Mihály (FÖMI)

About the Team Leader

Gabor Remetey-Fülöpp is Secretary General of Hungarian Association of Geo- information/HUNAGI. He holds a degree in Civil Engineering (Budapest) and a second diploma in automation in geodesy. Among his numerous experiences he has been part of the EU Acquis-related institutional development project (1998-2006), of the EC INSPIRE Experts Team (2001-2006), and of the Drafting Team, National SDI Strategy (2004-2006). He also took part to ePSIplus activities.